Az izraeli hadsereg, az ország vezetőségének döntése értelmében, akik megegyeztek a tűzszünetről, befejezte a hadműveleteket a Gázai övezetben.

„A hadsereg nem folytatja a hadműveleteket 21 órától kezdve” – mondta az izrael hadsereg szóvivője.

Megjegyezte, hogy a tűzszüneti megállapodás után palesztin részről még voltak rakétatámadások. „Voltak és egyelőre vannak is. Mi nem válaszolunk”.

A Hamasz követelte, hogy Izrael elsőként szüntetesse be a bombázásokat

Oszama Hamdan, a Hamasz mozgalom libanoni képviselője kijelentette, hogy a Hamasz követeli Izraeltől, hogy elsőként fejezzék be a bombázásokat, ismerjék el a katonai akció sikertelenségét és adjanak nemzetközi garanciát arról, hogy nem folytatják tovább a hadműveletet.

Hadam azt is mondta, hogy Palesztina az Arab Ligától sokkal határozottabb fellépést vár el Gáza ügyében. „Abban reménykedünk, hogy az arab nemzet álláspontja jobban megfelelne elvárásainknak, ami csak hasznára fog válni az egész nemzetnek. Úgy gondoljuk, hogy az Arab Liga többet tudna tenni, mint amit eddig tett” – tette hozzá.

Frissítés: A palesztinok saját győzelmükként ünneplik az Izraellel kötött tűzszünetet

Az Izrael és a Hamász között létrejött tűzszüneti megállapodás kihirdetése után több száz palesztin vonult az utcákra és saját győzelmükként ünnepelték az eseményeket. Az autósok nem is próbálnak áttörni a tömegen, hanem inkább ők is együtt örülnek.

Hasonló a helyzet a Jordán folyó nyugati részén, ahol a palesztinok szolidaritást vállalnak a Gázai övezetben élőkkel.

Forrás: ruvr.ru

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Főpróba – Támadás a Gázai-övezet ellen

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3758739

Jelenleg az oldalon

2
Online