Az ügyfeleken kívül bankok is a német adónyomozók látókörébe kerültek.

A Credit Suisse és más bankok munkatársaival szemben az a gyanú merült fel, hogy segítséget nyújtottak az ügyfeleiknek adócsalás elkövetéséhez – írja a Süddeutsche Zeitung.

A bajor lap szerint az újabb „adó-CD” miatt Németországban további razziák lesznek. Az újabb CD-n mintegy 40 millió adat található svájci banki folyószámlákról.

A német szövetségi pénzügyminisztérium szerint a CD-t Rheinland-Pfalz tartomány vásárolta meg. A szövetségi kormány eddig bírálta az ilyen adatok megszerzését, amit lopásnak minősített.

Carsten Kühl tartományi pénzügyminiszter Mainzban kijelentette, szakértők véleménye szerint a tartománya által négymillió euróért megvásárolt CD eddig a legértékesebb adathordozó. Ennek köszönhetően 500 millió euró összegű bevétellel számolhatnak.

A német hatóságok közlése szerint kedden már megkezdődtek a razziák, és az eddigi 201 házkutatás csak a kezdet volt. További akciókat terveznek, hiszen egyetlen nap alatt nem lehet minden gyanúsítottat felkeresni.

A svájci számlaadatok 2009-re és 2010-re nyúlnak vissza, és jó áttekintést adnak arra nézve, hogy a feltételezett adócsalók mennyi pénzt rejtettek el a Credit Suisse-nél és más bankoknál.

Forrás: vg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 701 854 megtekintés

Videó: 48 913 891 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7024799

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh