Tavaly 244 ezerrel kevesebben éltek Japánban mint egy évvel korábban. Ha így megy tovább, akkor Japán lakossága az egyharmadával csökken 50 év alatt. Onnan pedig már beláthatatlanok - vagy nagyon is jól beláthatóak, a következmények.

Japán lakossága tavaly 126 millió 393 ezer volt. Ez 244 ezerrel kevesebb mint egy évvel korábban. Mindössze 1 millió 31 ezer baba született, 6000-rel kevesebb mint a megelőző évben.

A lakosság rohamosan elöregszik: már ma is a japánok egynegyede idősebb 65 évnél. 2060-ban már a népesség 40%-a tartozik majd a nyugdíjas korcsoportba. Abe Sinzo konzervatív kormánya nem ortodox módszerekkel igyekszik fellendülést elérni: óriási méretekben növelte a pénz kibocsátást, és régen esedékes reformokat hajtott végre. Mindennek eredményeképp megkezdődött a gazdasági növekedés, de nőtt a bizonytalanság a munkavállalók piacán.

A fiatalok mind kevésbé biztosak abban, hogy jó álláshoz jutnak, ha elvégzik az egyetemet. A fiatal párok általában egy-két gyereket terveznek, de a végeredmény: nagyon kevés gyermek születik Japánban. Emellett drámaian nő azoknak a száma, akik egyáltalán nem vállalnak gyereket, sőt párkapcsolatot sem. Egy 2011-es kutatás szerint a 18–34 év közötti nem házas férfiak 61, míg a nők 49 százaléka semmilyen romantikus kapcsolatban nem volt, ami az előző öt évhez képest 10 százalékos emelkedés.

A Japan Family Planning Association (JFPA) kutatása már jóval közelebb van a szex kérdéséhez, mint a különböző születési ráták, és az eredménye eléggé magáért beszél:

-az országban a harminc év alatti emberek 30 százaléka még soha nem randizott

-a 16–24 év közötti nők 45 százalékát nem érdekli a szexuális kapcsolat, vagy egyenesen lenézi azt

-a Durex 41 országot érintő felmérése szerint a legkevesebbet a világon a japánok szexelnek, évi 45-ször, a második Szingapúr 73-mal (az átlag 103).

Egyes demográfusok a bevándorlást támogatják hiszen Nagy Britanniában vagy Németországban ez jelentős tétel a népesség növekedésében, ám Japánban a közvélemény nemigen támogat jelentős méretű külföldi bevándorlást. Így viszont tovább csökken a lakosság, és Japán szerepe súlya és jelentősége a világban hiszen ma már egy nagyhatalom súlyát az adja, hogy mekkora a GDP.

Japán az ázsiai nagyhatalmak közül a leglassúbb növekedést tudta felmutatni az elmúlt húsz évben- jelentős részben amiatt, mert a csökkenő népesség nem ösztönöz új beruházásokra a távol-keleti szigetországban.

Forrás: asiaport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters