A kőolaj nemzetközi árának több hónapos zuhanása miatt Amerikában csökkenni kezdett a működő olajfúrókutak száma. Október elején 1609 darab volt, mostanra 1568 maradt a Bloomberg hírügynökség összeállítása szerint.

2010 óta a palagáz és a palaolaj kitermelése miatt nő a belföldi amerikai olajkitermelés, csökken az importált olaj mennyisége, és a gallononkénti (3,78 liter) üzemanyagár 3 dollár alá esett. Az olaj nemzetközi ára azonban 24 százalékkal esett az elmúlt négy hónapban, így egyes kutakat már nem éri meg működtetni.

James Williams, a WTRG Economics energiaipari tanácsadócég elnöke szerint hivatalos adatok is mutatják, hogy kevesebb új kutat fúrnak. Williams úgy nyilatkozott a Bloombergnek, hogy december végéig több mint százzal csökkenhet az olajfúrókutak száma Amerikában. A Genscape adatszolgáltató előrejelzése szerint 2015 közepére országosan már csak 1325 olajkút lehet.

Sok függ az amerikai gazdasági növekedés ütemétől, amely 3,5 százalékos volt éves szinten idén a harmadik negyedévben. Ha a növekedés erős marad, a belföldi kereslet is magas lehet. Így a csökkenő kútszám mellett is hónapokig maradhat a mostani rekordméretű, napi 8,97 millió hordós amerikai olajkitermelés.

A palaolaj-kitermeléssel foglalkozó Chesapeake Energy és az EOG Resources vállalat például a mostani árak mellett is tud gazdaságosan dolgozni a csökkenő költségeik miatt, de mások nincsenek ebben a helyzetben.

Az amerikai WTI olaj hordónkénti ára decemberi szállításra 78,65 dollár volt pénteken a határidős piacon. 2014 júliusában még 102 dollár körül volt a WTI hordónkénti ára.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 373 745 megtekintés

Videó: 51 236 746 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7335946

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh