Görögország nem ért egyet az Oroszország elleni szankciókkal, ez az út nem vezet sehová - jelentette ki Alekszisz Ciprasz görög kormányfő.

A politikus április 8-án kezdődő moszkvai látogatása előtt adott exkluzív interjút a TASZSZ orosz hírügynökségnek.

A kedden megjelent nyilatkozatban Ciprasz hangsúlyozta, a két ország együttműködése jelentős lehet, olyan, amely lehetőséget teremt Görögországnak, hogy exportálja mezőgazdasági termékeit az Oroszországi Föderációba.

"Az elmúlt években ezt a viszonyrendszert csapás érte amiatt, hogy az ország előző kormányai nem tettek meg mindent ennek a véleményem szerint értelmetlen, a kelet-ukrajnai feszültséggel kapcsolatos szankciós politikának az elkerülése érdekében. Ennek az eredménye lett a görög mezőgazdasági termékek embargója is, ami jelentős kárt okozott a görög mezőgazdaságnak" - mondta.

Kifejtette, hogy a "gazdasági háború, mint a valóságos háború folytatása, zsákutcába torkolló politika".

"Én a diplomácia híve vagyok. Párbeszédre van szükség, tárgyalóasztalhoz kell ülni, és megoldást kell találni a komoly problémákra" - tette hozzá.

Ciprasz a kelet-ukrajnai válsággal kapcsolatban fontos eredménynek nevezte a minszki tűzszüneti megállapodásokat, amelyeknek megvalósítása érdekében mindent meg kell tenni, hogy megszűnjön a feszültség Ukrajnában.

A görög kormányfő az orosz-görög viszonnyal kapcsolatban egyebek között kiemelte azt is, hogy hatalmas potenciál rejlik a két ország együttműködésében, különösen a turizmus és az energetika terén.

Forrás: kitekinto.hu / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 749 439 megtekintés

Videó: 48 951 428 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7031886

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh