Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata csoportjának vezetője - volt házelnök - szerint nyilvánvaló, hogy az oroszok állnak a demokraták elleni számítógépes támadások mögött. Pelosi "elektronikus Watergate-botránynak" nevezte a támadásokat.

Nancy Pelosi csütörtökön sajtóértekezleten fejtette ki álláspontját.

"Az oroszok voltak" - fogalmazott a kaliforniai képviselőnő, s elmondta, hogy információi szerint a számítógépes rendszerek elleni támadások sokkal szélesebb körűek voltak, mint azt korábban feltételezték. Érintették Hillary Clinton elnökjelölt és volt külügyminiszter levelezését, a demokraták Országos Bizottságának (a pártvezetésnek) a számítógépes rendszerét, de a demokraták kongresszusi választási bizottságának és a demokrata párti kormányzók szövetségének számítógépes rendszerét is. "Elektronikus Watergate" - mondta Pelosi, utalva ezzel a Demokrata Párt választási főhadiszállása elleni adatlopásra, amelyet a Nixon-kormányzat idején követtek el a washingtoni Watergate nevű épületben 1972-ben, s amely végül Nixon elnök lemondásához is vezetett. "Ez betörés volt" - szögezte le Pelosi, s elmondta, hogy egyelőre még csak számba veszik a károkat.

Az amerikai kormányzat eddig nyíltan nem nevezte meg Oroszországot a hacker-támadások elkövetőjeként vagy felbujtójaként, de Obama elnök egy pár héttel ezelőtti interjújában az NBC televízióban szakértők véleményére utalva elképzelhetőnek tartotta Moszkva részvételét a számítógépes támadásokban. Az amerikai sajtóban kiszivárogtatott információk szerint a számítógépes támadások mögött az orosz katonai hírszerzés (GRU) és a polgári hírszerzés (FSZB) állhatott. Erről írt a The New York Times című lap is, amely a csütörtöki számában szintén arról közölt információkat, hogy a hackertámadások sokkal szélesebb körűek voltak, mint azt korábban feltételezték, és több mint száz demokrata párti tisztségviselőt és csoportot érinthettek.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3697083

Jelenleg az oldalon

7
Online