A kísérleti rendszerrel nemcsak irányítani lehet a kezet, de érezni is lehetséges általa.

A tapintás érzékelő rendszerünk egy nagyon fontos része, amely nélkül sokkal nehezebb lenne a világban boldogulnunk, hiszen ez nemcsak abban segít, hogy felismerjük a dolgokat, hanem annak megítélésben is, hogyan és milyen erővel célszerű megragadnunk a tárgyakat. A protézissel élőknek azonban mostanáig le kellett mondaniuk erről, ugyanis még a legfejlettebb, a mozgásképességet részlegesen visszaállító művégtagok sem voltak képesek arra, amit saját karunk és lábunk a legnagyobb természetességgel tesz, vagyis hogy továbbítsa az agy felé azokat a tapintásérzeteket, amelyeket megtapasztal.

A Utah-i Egyetem kutatói azonban létrehoztak egy új rendszert, amely fontos lépést jelenthet a ténylegesen érző művégtagok elterjedése felé. Hasonló kísérletekre az elmúlt években több laborban is sor került, az új technika azonban fejlesztői szerint abban más az előzményeknél, hogy sokkal teljesebb és természetesebb érzetet nyújt viselőjének.

A rendszer lelke egy elektródahálózat, az USEA (Utah Slanted Electrode Array), amelyet az egyetemen fejlesztettek ki. Ez biztosítja az összeköttetést a művégtag és a beteg karcsonkjában lévő megmaradt érző és motoros idegvégződések között, lehetővé téve, hogy a páciens gondolataival irányítsa a protézist és egyúttal érezze is a beérkező haptikus jeleket. A USEA több száz elektródáját műtéti úton ültetik be a gondosan kiválasztott idegrostokba, ami sokkal közvetlenebb összeköttetést és tisztább jeltovábbítást tesz lehetővé, mint a legtöbb korábbi rendszernél jellemző volt.

A kísérleti protézist elsőként Keven Walgamott próbálhatta ki, aki 2016-ban kezdett együtt dolgozni a kutatókkal. A férfi 15 éve egy balesetben veszítette el karja egy részét. Az elmúlt három év során Walgamott csonkjába beültették az elektródákat, majd felszerelték az újfajta protézissel, amelyet a Deka gyártott le, és amelyet a Csillagok háborúja nyomán LUKE-nak neveztek el.

A kutatócsoport most megjelent tanulmánya azt foglalja össze, hogy miket tapasztaltak a fejlesztők és Walgamott az első 14 hónapban, miután a férfi a laborban használni kezdte az újfajta művégtagot. A LUKE révén a beteg gyorsan megtanult különbséget tenni a lágyabb és keményebb tárgyak között, ehhez ráadásul nem is kellett sokat gyakorolnia, mivel elmondása szerint a művégtag nagyon hasonló tapintásérzeteket közvetít, mint a természetes bőr.

Ez a fajta érzékenység nagyon összetett mozdulatok végrehajtását tette lehetővé Walgamott számára. A férfi például képessé vált a szemeket leszedni egy szőlőről, de egy törékeny doboz felemelése sem okozott neki problémát, és akár egy párnahuzatot is fel tudott húzni. Walgamott elmondása szerint 15 év után először érezte gyakorlatilag teljesnek magát, amikor a műtétek után először kulcsolhatta össze kezeit, a művégtaggal érzékelve a természetest, és fordítva.

A kutatócsoport a következő fázisban a rendszer finomításán dolgozik majd. Növelni akarják az elektródák és az idegi kapcsolatok számát, hogy még természetesebb legyen a tapintásérzet, és még precízebbek a mozgások. De a rendszer már jelenlegi állapotában is óriási változásokat hozhat a végtaghiányos betegek életébe. Walgamott esetéből kiindulva ráadásul úgy tűnik, hogy az ilyesfajta érző rendszerek ritkábbá és enyhébbé teszik a fantomvégtag-fájdalmat is, amely sok amputált beteg életét megkeseríti.

A fejlesztők azon is dolgoznak, hogy vezeték nélküli kapcsolatot valósítsanak meg az implantált elektródák és a művégtag között, kényelmesebbé és kockázatmentesebbé téve annak használatát. Az első otthoni tesztek, amelyek során a betegek már hazavihetik magukkal a művégtagot, a következő hónapokban megkezdődhetnek, amennyiben az FDA engedélyt ad rá.

Forrás: ipon.hu / gizmodo.com / robotics.sciencemag.org