Az S5–HVS1 katalógusjelű égitest 1755 km/s-os nyaktörő sebességgel száguld kifelé a galaxisból.

A hipersebességű csillagok nagyon különleges égitestek. Az elsőket néhány évtizede fedezték fel, és ahogy nevük is mutatja, arról ismertek, hogy nagyon gyorsan mozognak. Az égbolton látható csillagok többsége galaxisunk központi fekete lyuka körül kering, és sebességük igen jelentős is lehet, annak ellenére, hogy ebből nem sokat érzékelünk, tekintve, hogy magunk is hasonló gyorsasággal száguldunk a Nappal együtt a központ körül.

Emberi léptékkel a Nap sebessége is igen tekintélyes, 230 km/s, vannak azonban olyan csillagok, amelyeké eléri vagy meghaladja az 500 km/s-os sebességet. Az, hogy egy csillag ennyire felgyorsuljon, több dologból adódhat. A legtöbb érintett égitest eredetileg kettős vagy többes rendszerek tagja volt, egy ponton azonban valamilyen okból úgy alakultak a gravitációs interakciók, hogy a rendszer egyik tagja kihajítódott onnan. A kiváltó ok lehet belső, de lehet külső is.

Utóbbiak közül a legnagyobb energiájú esemény, ha a kettőscsillag túl közel merészkedik egy galaxis szupernehéz fekete lyukához, és a három égitest úgy kerül kölcsönhatásba, hogy az egyik csillag kidobódik. Mivel a kettős tagjainak tömege legfeljebb néhány naptömeg, a Tejútrendszer fekete lyuka, a Sgr A* viszont több mint 4 millió naptömegű, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyik csillag (többnyire a kettő közül a könnyebbik), kilövődik, és közben akár olyan sebességre is szert tehet, hogy idővel elhagyja a galaxist.

Minden bizonnyal ez történhetett az S5–HVS1 katalógusjelű csillaggal is, amely 1755 km/s-os nyaktörő sebességgel száguld kifelé a Tejútrendszerből. A csillag azért kiemelten érdekes, mert bár a kutatók elméleti szinten egy ideje már elég biztosak abban, hogy a Sgr A* időnként kihajít egy-egy csillagot a galaxisból, eddig egyetlen nagysebességű égitest pályája sem volt olyan, ami ezt megerősítette volna. Az S5–HVS1 viszont pontosan így viselkedik.

A csillagot véletlenül fedezték fel, miközben egy kutatócsoport olyan csillagfolyamok után kutatott a déli égbolton, amelyek egykor a Tejútrendszer által bekebelezett törpegalaxisok nyomát őrizhetik. A munkafolyamat fontos része volt a csillagok sebességének mérése, többek közt ugyanis ez jelezi közös eredetüket. Így akadtak rá a Naphoz képest elképesztő gyorsasággal száguldó S5–HVS1-re. A csillagot aztán az európai fejlesztésű Gaia űrtávcsővel is megvizsgálták, amellyel a relatív sebességen túl a csillag haladási irányát is meg tudták határozni, ebből pedig kiderült annak tényleges sebessége és pályája is.

Amikor fény derült rá, hogy a csillag sebesség meghaladja a Tejútrendszerre vonatkoztatott szökési sebességet, a szakértők visszakövették annak pályáját a kiindulási pontig. Bár ennek meghatározása nem teljesen egyértelmű, a rendelkezésre álló adatok alapján 90 százalékos biztonsággal állítható, hogy a csillag galaxisunk kellős közepéről indult útjára. Ez és sebessége pedig erősen valószínűsíti, hogy a Sgr A* kulcsszerepet játszott „kilövésében”.

Maga a csillag nagyjából két naptömegű, jelentősen forróbb és 500 millió évével jóval fiatalabb is saját csillagunknál. Jelenleg mintegy 19 ezer fényévre van tőlünk, és mostani sebességével körülbelül 5 millió év alatt érhetett a Tejútrendszer közepéről jelenlegi pozíciójába. A csillagot vizsgáló szakértők azonban hangsúlyozzák, hogy a csillag kezdősebessége ennél jóval nagyobb lehetett, csak aztán a fekete lyuk gravitációja később lelassította azt. Becslésük szerint a kidobódást 8000 km/s körüli sebességgel kezdhette meg az égitest, ami a fénysebesség közel 3 százaléka.

Hogy a csillag egykori társával mi történhetett, azt nem tudni. Lehetséges, hogy a Sgr A* széttépte és bekebelezte azt, de az sem kizárt, hogy megúszta a kalandot és stabil pályára állt a fekete lyuk körül. A Sgr A* közelében jelenleg is számos fiatal csillag kering.

És hogy mi lesz az S5–HVS1 sorsa? A csillag jelenleg élete felénél jár, így nagyjából 500 millió év múlva, ameddigre régen elhagyta a Tejútrendszert, vörös óriássá fog felfúvódni, és ledobja külső rétegeit. Óriási sebessége miatt azonban ezek a rétegek nem fognak megmaradni a csillagmaradvány körül, hanem hátramaradnak a csillagközi űrben. A létrejövő fehér törpe pedig tovább folytatja száguldását, amíg esetlegesen be nem fogja egy másik méretes fekete lyuk.

Forás: ipon.hu / syfy.com / arxiv.org