Gazdag és szerteágazó témákat ölel fel a Régészet napjához kötődő pécsi eseménysor június 18. és 20. között - tájékoztatta a Janus Pannonius Múzeum (JPM) az MTI-t.

Az intézmény közleménye szerint az eseménysorozat három napja alatt az érdeklődők bebarangolhatják a törökkori Pécset, érdekességeket tudhatnak meg többek között az Ókeresztény Mauzóleumról, a pécsi belváros történelmi-építészeti örökségéről, valamint a mohácsi csatatérkutatásról és tömegsírfeltárásról is.   

A programsor június 18-án kezdődik a Csontváry Múzeumban, ahol az érdeklődők a mohácsi csata tömegsírfeltárásainak történetét ismerhetik meg Simon Béla történész-főmuzeológus jóvoltából, majd az 1526-os mohácsi csata régészeti kutatásainak kulisszái mögé tekinthetnek be Bertók Gábor régész-főmuzeológus, a Mohács 500 csatatérkutatási program vezetőjének kalauzolásával.   

Június 19-én a természetbe hív a Gábor Olivér régész-főmuzeológus által vezetett Jakab-hegyi túra, amelynek részvevői megtekinthetik a pálos kolostort, valamint a vaskori sáncokat és halomsírokat, emellett a Zsongor-kőről eléjük táruló látványában is gyönyörködhetnek. A Székesegyház elől régészeti séta indul, amely Pécs történeti belvárosában kalauzolja végig az érdeklődőket Tóth Zsolt régész-főmuzeológus vezetésével.    

Június 20-án délelőtt a pécsi Ókeresztény Mauzóleumban Neményi Réka régész-muzeológus tart helyszíni vezetést, amelyen az érdeklődők részletes információkat kapnak az különleges építészeti emlékről és annak falfestményeiről. Vasárnap délután a pécsi, Kórház téri Jakováli Hasszán dzsámi elől indul városi séta, amelyen Varga Szabolcs történész vezetésével megismerkedhetnek meg a csatlakozók a város törökkori emlékeivel, a hódítók új kultúrájával, a szakrális épületek funkcióival, valamint megtudhatják, hogyan éltek együtt a muszlimok és keresztények az oszmán fennhatóság időszakában.   

A programokról bővebb tájékoztatás olvasható a közgyűjtemény honlapján, a www.jpm.hu oldalon.

Forrás: MTI

Interreg CE1013 REFREsh Photo Exhibition Germany

Interreg CE1013 REFREsh Photo Exhibition Italy

Interreg CE1013 REFREsh Photo Exhibition Croatia

Interreg CE1013 REFREsh Photo Exhibition Slovenia

Interreg CE1013 REFREsh

Interreg CE1013 REFREsh Kézműipari kiállítás

Interreg CE1013 REFREsh Transnational Photo Exhibition