Az elmúlt évben a távhőszolgáltatás szabályozási területén számos változás következett be, ezek közül két meghatározó elem, hogy a távhőár-megállapítás joga önkormányzati hatáskörből miniszteri hatáskörbe került, illetve kialakult a távhőszolgáltatás új alapokra helyezett támogatási rendszere.

A január 1-én hatályba lépett miniszteri rendelet a 2011. március 31-én alkalmazott nettó díjakhoz képest 4,2%-kal magasabb mértékű díjak alkalmazását írja elő. A Komlói Fűtőerőmű Zrt.-vel történt egyeztetések alapján csak az alapdíj emelkedik, a hődíj nem. Mindez azt jelenti, hogy a távhőfelhasználók terhei között a fűtési időszakban jellemzően nagyobb részt képviselő hődíj emelésére jelenleg nem kerül sor.

Fontos megemlíteni, hogy az általános forgalmi adó változása a távhőszolgáltatás díjait nem érinti, amely továbbra is 5%-os mértékű.

Forrás: komlo.hu