Egy átfogó, új kísérletsorozat szerint a gyerekek egészen fiatal kortól az alapján ítélik meg a kapcsolatok szorosságát, hogy azokban mennyi nyál cserél gazdát.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a nyál központi szerepet kap az ember életében, ha gyereke lesz. De talán senki sem gondolta, hogy a látszólag kimeríthetetlen forrású testnedvnek ennyire komoly szerepe lehet abban, hogyan alakul a babák világképe. Egy friss kutatás szerint ugyanis a kisgyerekek egészen fiatal koruktól az alapján bírálják el a társas kapcsolatok szorosságát, hogy mennyire jellemző rájuk a nyállal való érintkezés.

A Harvard és az MIT kutatói által szervezett vizsgálatban csecsemőket és kisgyerekeket tanulmányoztak olyan társas helyzetekben, ahol a kicsik különböző mértékű „nyálcseréket” figyelhettek meg. Ahogy Ashley Thomas pszichológus, a kutatás vezetője mondja, természetesen a társas kapcsolatok szorosságának vannak más jelzői is a nyálalapú intimitáson túl, de a nyálban van valami különleges. Az ezzel való érintkezést a gyerekek akkor is észlelték és szoros kapocsként értékelték, ha szokatlan helyzetben történt, amit korábban nem láthattak. Például nemcsak a táplálékon való osztozáskor, hanem amikor egy felnőtt belenyúl a saját szájába, majd rögtön utána a gyerekébe.

Ahogy a kutatók mondják, a fejlődéspszichológia egyik fontos kérdése, hogy a csecsemők és a kisgyerekek mi alapján strukturálják a világot maguk körül. Ez a struktúra ugyanis egy sor lényeges dolgot meghatároz, például hogy kitől mit hajlandó megtanulni a gyerek. Az világosnak tűnik, hogy a kicsik fiatal koruktól képesek különbséget tenni a szoros kapcsolatok és a nem szoros kapcsolatok között, de az mostanáig nem vált világossá, hogy mi alapján teszik ezt, és hogy mennyire fogják fel a kettő közti fokozatokat. Ezekre a kérdésekre az új kutatás sem ad teljeskörű választ, de az világosan látszik az adatokból, hogy a babák nagyon korán megtanulják a nyál és az intimitás közti összefüggést.

A nyál különösen érdekes anyag, hiszen a legtöbb helyzetben nem rajongunk érte. Az irtózás valószínűleg a kórokozóktól való félelemre vezethető vissza. Érdekes módon azonban képesek vagyunk rajta felülemelkedni, ha hozzánk közelállókról van szó. Sőt: a másik nyálával való érintkezés a legszorosabb kapcsolatok jele, akár csókolózásról van szó, akár arról, hogy megtöröljük a gyerek vagy az idős rokon száját, miközben etetjük őket.

A Science oldalain a napokban megjelent egy kapcsolódó vezércikk, amelyben Christine Fawcett svéd kutató hasonló pontokra világít rá. Ahogy írja, sok kutató gondolja úgy, hogy az undor a fertőzések elleni védelem miatt alakult ki, és ezért irtózunk attól, hogy mások testnedveivel érintkezzünk. Amikor azonban egy csecsemőről gondoskodunk, elkerülhetetlenek az ilyen érintkezések, így az evolúció során kialakult a szabály alóli kivétel is: a legközelebbi, legszorosabb kapcsolatainkban képesek vagyunk undorodás nélkül érintkezni ezekkel, akármennyit is nyáladzik a gyerek, vagy akármennyire is van tele a pelenka. Egy vonatkozó vizsgálat azt is kimutatta, hogy a szülők saját gyerekeik pelenkáját sokkal kevésbé érzik büdösnek, mint más gyerekekét, írja Fawcett.

Az új vizsgálatban Thomas és kollégái egy sor kísérlet során vizsgálták a kisgyerekek reakcióit különböző helyzetekben. Az egyik kísérletben 5–7 éves gyerekekkel nézettek rajzolt szcenáriókat, amelyek során a gyerekeknek meg kellett jósolniuk, hogy a szereplők mennyire hajlamosak egy másik szereplő nyálával érintkezni, például közös szívószállal inni. A gyerekek helyesen jelezték előre, hogy ez a szűk családon belül sokkal jellemzőbb, mint egy tágabb baráti körben.

Egy másik kísérletben 8–18 hónap közötti kisgyerekeket vizsgáltak. A kicsik tanúi voltak, ahogy egy báb és egy színész ugyanabba a narancsgerezdbe „harap bele”, és volt egy másik színész is, aki labdázott a bábbal. Amikor a báb zaklatott állapotba került, a gyerekek a narancsevő színészre néztek először, tőle várva, hogy megnyugtatja majd. Ha viszont a bábot menet közben kicserélték egy másik bábra, és ez kezdett sírni, a gyerekek egyforma eséllyel vártak segítséget mindkét színésztől. Ezek a megfigyelések azt sugallják, hogy a gyerekek a kapcsolatok szorosságát – ebben az esetben legalábbis – a nyállal való érintkezés mértéke szerint határozták meg. És attól várták, hogy gondoskodik a bábról, aki a narancson osztozott vele.

A vizsgálatot az Egyesült Államok számos különböző helyszínen, változatos társadalmi, etnikai és kulturális hátterű gyerekkel végezték. Ebből persze még nem bizonyos, hogy a nyállal való érintkezés univerzálisan felismert jele a kötődésnek, és kultúránként/családonként abban is lehetnek különbségek, hogy a testnedv cseréje milyen mennyiségben és mértékben elfogadható, de a kutatás mindenképpen érdekes összefüggésekre világít rá.

Forrás: ipon.hu / statnews.com / science.org