http://komlomedia.hu/interreg-refresh2020/13-iq100/15908-atfogo-elemzes-keszult-az-europai-edesvizi-biodiverzitas-vedelmenek-legfontosabb-szempontjairol#sigProId4a3ed97393
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport átfogó elemzést készített az európai édesvízi biológiai sokféleség védelmének legfontosabb szempontjairól, melyben a kontinens vízgyűjtőit értékességük szerint, az ott élő fajok természetvédelmi helyzete alapján rangsorolták. A kutatók azt találták, hogy a legfontosabb területek többsége a mediterrán félszigeteken helyezkedik el, de a magyarországi vízgyűjtők is kiemelt értéket képviselnek.
A kutatók elemzése a PLOS One című folyóiratban jelent meg - tájékoztatta az ELKH csütörtökön az MTI-t.
Mint az ELKH összegzésében olvasható, a Föld felszínének csupán egy százalékát borító édesvizek az ismert fajok tíz százalékának adnak otthont. Az édesvízi ökoszisztémák számos ökológiai szolgáltatást nyújtanak, ezek közé tartozik például az élelmiszer-termelés, a szénraktározás és a víztisztítás. Ugyanakkor ezen élőhelyeken a szárazföldi és a tengeri ökoszisztémákhoz képest nagyobb ütemű az egyes fajok populációinak fogyása. Ennek oka elsősorban az élőhelyek megszűnése, ami a lecsapolások, a mederszabályozások, a vízerőművek létesítése, a szennyezések és a klímaváltozás miatt következik be. Az édesvizek helyzetét tovább nehezíti, hogy a védett területek kijelölésekor ezeket ritkábban veszik figyelembe, az egyes vízfolyások szerepe például sokszor kimerül a területek lehatárolásában.
Az édesvízi biodiverzitás hatékonyabb védelmének elősegítése érdekében a nemzetközi kutatócsoport átfogó elemzést készített, amelyben természetvédelmi értékességük alapján rangsorolták az európai kontinensen található vízgyűjtőket. Az értékességet összevetették a területi védelemmel is, ehhez egy olyan globális édesvízi adatbázist használtak, amely a kontinenst csaknem 19 ezer vízgyűjtőre osztja fel. Az egyes fajok elterjedését a vízgyűjtőkben a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai alapján összegezték. Az elemzésben 512 hal, 656 puhatestű, 124 szitakötő, 339 vízinövény, azaz összesen 1631 faj adatai szerepeltek. E fajokat más-más súllyal vették számításba, szintén az IUCN által meghatározott veszélyeztetettség, valamint terjedőképességük alapján: minél veszélyeztetettebb egy faj, illetve minél kevésbé képes a terjedésre, annál nagyobb súllyal szerepelt a vizsgálatban.
A beszámoló szerint a kutatók a szisztematikus természetvédelmi tervezés eszköztárát használták fel az elemzéshez, melynek célja, hogy a védett területek kijelölése tudományosan megalapozott szempontok alapján történjen. A természetvédelem hajnalától az elmúlt évtizedekig a védett területeket inkább társadalmi és esztétikai szempontok alapján félreeső, kevésbé hasznosítható, ugyanakkor sokszor tájképileg igen látványos helyeken jelölték ki. Ilyen például a föld első nemzeti parkja, az amerikai Yellowstone vagy a nehezen művelhető, de mind kulturálisan, mind biológiailag nagy értéket képviselő Hortobágy. Az utóbbi időben azonban e téren elterjedt az a tudományos megközelítésű szemlélet, amely a biodiverzitást, valamint a veszélyeztetett fajok és élőhelyek minél nagyobb mértékű területi lefedettségét is figyelembe veszi.
Ennek egyik fontos lépése a térbeli természetvédelmi priorizálás, mely folyamat végén egyes tervezési egységek - például közigazgatási egységek, vízgyűjtők, rácsháló cellái - mellé különböző prioritásértékeket rendelnek. A prioritásértékek számítása általában valamilyen erre a célra kifejlesztett szoftver segítségével történik. Erre példa a Marxan, amelyet ausztrál kutatók fejlesztettek a Nagy-korallzátony Nemzeti Park bővítésének megalapozásához. Az ilyen szoftverek az újabb védett területek kijelölése mellett a meglévő védett területhálózat megalapozottságának vizsgálatára is alkalmasak.
A kutatók mostani vizsgálatukban szintén a Marxan szoftvert használták, melynek segítségével az egyes fajokat különbözőképpen súlyozva számolták ki a vízgyűjtők természetvédelmi értékességét. Az értékes vízgyűjtők többsége az Ibériai-, az Itáliai- és a Balkán-félszigeten, valamint a nagyobb folyók, például a Duna mentén található, észak felé haladva egyre kisebb arányban.
Az is kiderült, hogy az egyes országokra számított átlagos értékesség tekintetében Magyarország a harmadik helyen szerepel Európában. A kutatók a természetvédelmi értékességet a folyószakaszok összekapcsoltságának függvényében is megvizsgálták. Ez azért fontos, mert az egyes vízgyűjtőket ért hatások a folyók áramlása miatt más vízgyűjtőket is érinthetnek, így a természetvédelemben az utóbbi időben előtérbe került a folyószakaszok kapcsoltságának, azaz konnektivitásának biztosítása.
Az elemzésből kiderült, hogy bár a konnektivitás beépítése fontos, bizonyos tavi fajok védelmének lehetősége csökken, ha a kijelölhető prioritásterületek korlátozottak. A kutatók azt is vizsgálták, hogy a természetvédelmi értékesség mennyire van átfedésben a védett területek jelenlegi hálózatával.
"Európa nagy részén a helyzet jónak mondható, bár elég nagy a különbség a keleti-déli és nyugati-északi országok között. Az Európai Unióban a meglévő Natura 2000 hálózatnak köszönhetően nemcsak a magas természetvédelmi értékek párosulnak magas szintű védelemmel - mint például Magyarországon -, de sokszor az alacsonyak is. A védett területhálózat bővítése Európában az édesvízi biodiverzitás szempontjából kiemelt Balkán-félszigeten lenne a legfontosabb, de Ukrajna és Oroszország is bővelkedik magas értékű, de alacsony védettségű területekben" - állapítják meg a kutatók.
Forrás: MTI / elkh.org / journals.plos.org