http://komlomedia.hu/interreg-refresh2020/13-iq100/8198-flerek-sokasaga-rontja-a-trappist-1-rendszer-lakhatosagat#sigProId38004f8440
A nemrégiben felfedezett TRAPPIST-1 bolygórendszer három Föld-szerű bolygóval a lakhatósági zónában gyorsan az érdeklődés középpontjába került. A Kepler-űrtávcső azonban erős csillagaktivitást észlelt rajta, amely magyar kutatók szerint arra utalhat, hogy a bolygók kevésbé lehetnek alkalmasak az élet számára.
A TRAPPIST-1 egy közeli, hideg, vörös törpecsillag, egy M-törpe, mindössze 39 fényévre tőlünk. A csillag nemrégiben azáltal került az érdeklődés középpontjába, hogy egy összetett, hét exobolygóból álló bolygórendszert találtak körülötte, amelyből három lehet a lakhatósági zónában. Eme három bolygó felszíni hőmérséklete lehetővé teszi a folyékony víz jelenlétét a felszínükön. A felfedezést még érdekesebbé teszi, hogy a rendszer legkisebb becsült kora 500 millió év: ez alapján akár lehetséges lehet, hogy megfelelő körülmények között egyszerű élet alakuljon ki. Földünkön ugyanis a jelenleg legrégebbi ismert életre utaló jel mintegy 4 milliárd évvel ezelőttről származik, amikor a Nap maga is csak 500 millió éves volt.
Az MTA CSFK Csillagászati Intézet kutatói, Vida Krisztián vezetésével, a Kepler-űrtávcső K2 missziójából származó mintegy 80 napnyi adatot vizsgálták meg. A TRAPPIST-1 fénygörbéje számos kitörésre, vagyis flerre utaló kifényesedést mutatott ezidő alatt. Ezek az események a csillagok mágneses aktivitásának eredményei: a csillaglégkörben levő mágneses erővonalak átkötődése során nagy mennyiségű energia szabadul fel, amelyet így a csillag gyors felfényesedése kísér. A flereket főleg a nagy energiájú hullámhosszakon (röntgen, UV) lehet megfigyelni, azonban a legnagyobb energiájú események fehér fényben is láthatók.
A TRAPPIST-1-en megfigyelt 42 kitörés energiaeloszlása arra utal, hogy a csillag az aktívabb M-törpék csoportjába tartozik. A legnagyobb megfigyelt kitörés mintegy 1033 erg energiát bocsátott ki fehér fényben. Ez a Napon valaha megfigyelt legnagyobb kitörés, az 1859-es ún. Carrington-esemény nagyságrendjébe esik, amely a távíróhálózat széles körű megrongálódásával és a trópusokról is látható sarki fénnyel járt. A TRAPPIST-1 rendszer bolygóira azonban ezek a kitörések jóval nagyobb hatással vannak, mivel azok közelebb keringenek csillagukhoz, mint a Föld a Naphoz, mindössze század-huszadannyi távolságokban.
Vida és kutatótársai megvizsgálták milyen hatással lehet a megfigyelt legerősebb kitörés a TRAPPIST-1 rendszer bolygóira. Ehhez Olivia Venot (Leuven Catholic University) és munkatársai friss eredményeit vették alapul, akik a flerek bolygóatmoszférákra való hatásait modellezték. A csillagászok arra jutottak, hogy a bolygók légköreit egy-egy ilyen esemény feltehetőleg visszafordíthatatlan módon megváltoztatja, és mivel a nagy energiájú kitörések elég gyakoriak, a bolygók légkörei sosem érnek el nyugalmi állapotot. Egy kellően erős mágneses tér ugyan megvédhetné a bolygót, de modellszámítások alapján a TRAPPIST-1 bolygóihoz hasonló égitesteknek lehetetlenül nagy, 10-100 G nagyságrendű térre lenne szükségük (a Föld mágneses tere kb. 0,5 G nagyságrendű).
Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a TRAPPIST-1 bolygórendszere kevésbé alkalmas hely az élet fennmaradására.
Az eredményeket bemutató szakcikk az Astrophysical Journal folyóirathoz lett beküldve, és jelenleg szakmai bírálat alatt áll.
Forrás: csillagaszat.hu / phys.org