A foltos szalamandrát választotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya az év kétéltűjének 2019-ben - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A foltos szalamandra a legnagyobb és leglátványosabb farkos kétéltű. Hasa általában szürke, háta és oldala fényes fekete, amelyet világos- vagy sötétsárga foltok tarkítanak. A középhegységi jellegű, hűvös klímájú erdők lárvanevelésre alkalmas vizei közelében él. Legnagyobb állománya az Északi-középhegységben található a Börzsönytől a Zemplénig, 200-300 méteres tengerszinttől felfelé. A foltos szalamandra Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint - olvasható a szakosztály közleményében.   

Mint írják, a szalamandrát közvetlenül fenyegeti a lárvák kifejlődéséhez szükséges tiszta vizű források, lassú folyású patakok számának fogyatkozása. Élőhelyeinek szárazodása csökkenti fennmaradásának esélyeit. A tarvágások a kifejlett szalamandrák párás mikroklímájú élőhelyeit számolják fel. A lárvalerakáshoz készülődő, lassú mozgású nőstények tavasszal fokozott veszélynek vannak kitéve az egyre sűrűbb úthálózat miatt. Korábban a szalamandrát előszeretettel gyűjtötték terráriumi tartás céljából is, ez manapság már nem jellemző.   

A foltos szalamandrára leselkedő legfőbb veszélyt a világszerte több helyen felbukkanó szalamandraevő kitridgomba (Batrachochytrium salamandrivorans) jelenti, ami a kétéltűek globális kereskedelmén keresztül jutott el Európába. A kórokozó az állatok testfelületén elszaporodva fekélyeket okoz, a bőr hámlásnak indul és az állat rövid időn belül elpusztul.   

Bár Magyarországon ez a betegség eddig nem jelent meg, a kórokozó terjedésének megállítása érdekében 2017 júliusa óta tilos a szalamandrafélék (Salamandridae) és a szögletesfogsorú-gőtefélék (Hynobiidae) bármely fajának, valamint a koreai hasadékszalamandrának (Karsenia koreana) forgalmazása, tartása és tenyésztése. Ezen fajok 2017 júliusa előtt beszerzett egyedei életük végéig még megtarthatóak, de szaporításuk már illegálisnak minősül - hívja fel a figyelmet a közlemény. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya.   

A szakosztály rendkívül fontosnak tartja a kórokozó terjedésének megakadályozását, ezért minden hobbiállattartót arra kér, hogy tartózkodjon a potenciális hordozók tartásától. A gomba víz útján és az állattartáshoz használt segédeszközökön megtelepedve is kijuthat a szabadba, beláthatatlan természeti károkat okozva.   

Az Év kétéltűje program keretében az szakosztály 2019-ben az ország több régiójában tervez felméréseket az esetleges gombafertőzés korai észlelése érdekében, valamint szórólappal, poszterrel, vándorkiállítással, kirándulásokkal és iskolai előadásokkal is segíteni akarja a lakosság ismereteinek bővítését a foltos szalamandrára vonatkozóan. A kampányt az Agrárminisztérium Zöld Forrás pályázata támogatja.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3592589

Jelenleg az oldalon

26
Online