A július óta tartó online szavazás végén kevesebb mint 300 szavazattal előzte meg a második helyen állót a kaposváriak kocsányos tölgye az Év Fája versenyen, melyet 2010 óta szervez meg az Ökotárs Alapítvány.

Az Év Fája címet idén izgalmas küzdelem után a kaposvári Szabadságfa nyerte el, 4431 szavazattal. A Hős Fa címet a Szentkúti Öregharcos-Vasvár, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig a zilizi Ezeréves tölgyfa kapta.

Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van. Idén 57 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választotta ki a 14 döntőst. Ezek közül a közönség online szavazással választotta meg kedvencét július 1. és október 1. között.

Az Év Fája, a Hős Fa és az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa mellett idén is minden döntőbe jutott fa oklevelet kapott a díjkiosztón. A fákra összesen 13158 szavazat érkezett az online szavazás keretében.

A nyertes kocsányos tölgy a kaposvári Berzsenyi Dániel Tagiskola udvarán áll, a helyiek Szabadságfa néven ismerik. A fát 1929. április 18-án, épp 90 évvel ezelőtt ültették az 1927-ben átadott iskolaépület udvarán. A csemete a kőszegi polgármester jóvoltából a trianoni határról, az Írott-kőről került Kaposvárra, s az ültetéskor a fa gyökereire Kassa, Kolozsvár és Nagyvárad földjét hintették. Az elmúlt 90 évben több ezer berzsenyis diák életét kísérte végig a „nagy tölgyfa”, hisz az iskolai ünnepségek, évnyitók, évzárók helyszíne az udvar, ahol a fa áll. Időről időre az iskola legkitűnőbb tanulói az elismerő oklevelekre erősítve a tölgyfa egy-egy préselt levelét is megkapták emlékül.

Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt kapott, valamint az ősz elején elindított adjukössze kampányon befolyt összeget kapja meg, amit egy közösségi faültetésre költhet. A Hős Fa jutalma egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa az OEE ajándékcsomagját kapta. A Kenderkóc webáruház jóvoltából a döntősök többek közt madárodúkat és etetőket is kaptak ajándékba.

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben, szavazat számokkal:

1. A kaposvári Szabadságfa 4431
2. A dunakiliti Millenniumi tölgy 4159
3. Széchényiek körtefája 1483
4. Gerlai nagy platán 893
5. Hárskapocs – Szentendre, Alsó-Izbég 555
6. Szentkúti Öregharcos – Vasvár 353
7. Ziliz legendája az Ezeréves Tölgy 296
8. Fekete Nyár Ácsteszér büszkesége 291
9. A győrszemerei Tündér-tölgy 247
10. Juharfás út – A múlt és a jelen találkozása 239
11. Imrehegyi terebélyes eper 74
12. Nap utca tölgyfája 68
13. Jákó szeretettől gyógyuló Platánja 35
14. Nagy Nyárfa 34

A 2019-es magyarországi győztes kaposvári tölgyfa a 2020 elején rendezendő európai versenyben is indul, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen többször is második helyezést értünk el, négyszer pedig elsőként végzett a magyar fa. Tavaly a pécsi Havi hegyi mandulafa nyerte el az Európai Év Fája címet!

Forrás: evfaja.okotars.hu

Fotók: MTI/Varga György

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 275 736 megtekintés

Videó: 51 160 657 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7322891

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh