Több százan vettek részt a Hauni Hungaria pécsi gépgyárában tartott hétvégi nyílt napon. Az érdeklődők többsége iskolás fiatal volt, akik nemcsak megnézhették, hanem ki is próbálhatták a vállalat csúcstechnológiájú gépeit.

Egy napra megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt Pécs és Baranya megye egyik legnagyobb ipari üzeme, a Hauni Hungaria. Az érdeklődők bejárhatták a fél tucat üzemcsarnokot, ahol a valamennyi kontinensen értékesített, világszínvonalú berendezéseket gyártják és szerelik össze a vállalat munkatársai. Ráadásul a nézelődés mellett többféle gépet ki is lehetett próbálni: például a forgácsolást vagy a lemezhajtogatást.

A program azt a célt szolgálta, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok megismerjék a gépipari szakmákat és a bennük rejlő lehetőségeket. „A Hauni üzemében több mint 1300 szakképzett kolléga dolgozik, főként fém- és gépipari végzettséggel. Létszámuk az elmúlt egy évben folyamatosan nőtt. Ezért nagyon fontos számunkra, hogy a pécsiek megismerjék a céget, tudják, hogy mivel foglalkozunk és hogy milyen lehetőségek várnak itt rájuk” – foglalta össze Katona Gábor ügyvezető igazgató.

A Hauni már az iskolákban elkezdi a potenciális munkavállalók toborzását. A pécsi középiskolákkal és az egyetem műszaki karával egyaránt jó kapcsolatokat ápoló vállalat részt vesz a duális szakképzésben. Az ebben a formában tanuló diákok  a végzettségük megszerzésekor többéves munkatapasztalattal rendelkeznek és sokuknak állást is felajánl a vállalat. A gyakornoki programokhoz jól felszerelt tanműhelyekkel rendelkezik a Hauni. A nyílt nap vendégei ezekben próbálták ki az egyes szakmák alapfogásait, az elkészített munkadarabokat pedig haza is vihették.

A nyílt napot a Gépipari Klaszter tagjainak és más cégeknek a bemutatkozása színesítette. A cégek érdekességek sorát vonultatták fel a tevékenységükkel kapcsolatban, emellett gyakornoki helyeket és álláslehetőségeket is kínáltak. A jelentős érdeklődés és a nyílt nap helyszínein egész nap egymást váltó csoportok bizonyították, hogy érdemes többször is hasonló rendezvényt szervezni. Emellett a Hauni és a pécsi gépgyártás szempontjából is nagyon pozitív, hogy a városban ekkora vonzereje van a műszaki szakmáknak.

A Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Pécs és Baranya megye egyik legnagyobb iparvállalata. 1994 óta stabil és állandó szereplője a helyi gazdaságnak. A német tulajdonú Körber csoportba tartozó Hauni a gépgyártás nemzetközi élvonalában van, a pécsi üzem magasan képzett munkatársai világszínvonalú berendezésekkel dolgoznak. A társaság folyamatosan növeli a foglalkoztatotti létszámot, elsősorban műszaki végzettségű szakmunkásokat és diplomásokat keresve.

Forrás: Hauni Hungaria Gépgyártó Kft.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters