Bővül az idei Europa Cantat nemzetközi kórustalálkozó helyszíneinek köre: Pécs mellett további tizennégy település adhat otthont a július 24. és augusztus 2. között sorra kerülő fesztivál programjainak.

Nagy Csaba, a Közgyűlés elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: fontosnak tartjuk, hogy a megye más településein élők is részt vehessenek ezeken a koncerteken. Az új rendezvényhelyszínekkel az ott tevékenykedő zenepedagógusok és tanítványaik sok évtizedes munkáját is szeretnénk elismerni és munkájukat ilyen módon támogatni.

Pécs mellett Pécsváradon, Harkányban, Pellérden, Mágocson, Bólyban, Sellyén, Kisjakabfalván, Mohácson, Szentlőrincen, Siklóson, Szigetváron, Kozármislenyben, Komlón és a Tolna megyei Pakson lesznek koncertek.

Móczár Gábor, az Europa Cantat Pécs 2015 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: a szakmai programokra több mint négyezer embert, köztük énekeseket, karnagyokat, zeneszerzőket várunk. Rajtuk kívül ezerötszáz zenész, továbbá háromszáz protokollvendég is hivatalos a baranyai megyeszékhelyre. A kórusok délelőttönként műhelymunkában vesznek részt, délutánonként és esténként nyilvános koncerteket adnak. A közönség százhuszonhat produkciót láthat és hallhat. Emellett július 26-án megrendezzük a Pécsi kórusok éjszakáját, amelyen a kórustalálkozó résztvevői a pécsi székesegyháznál hatvan fellépés keretében, különleges megvilágítás közepette mutatkoznak be a városlakóknak és az ide érkező turistáknak.

A Baranya Megyei Önkormányzat a vidéki helyszíneken zajló koncertek mellett a nemzetiségi zene bemutatkozására is lehetőséget biztosít: az Europa Cantat ideje alatt négy alkalommal szól a zene a megyei önkormányzat erkélyéről. A program a Pannon Zenebaráti Kör és a Total Art Egyesület közreműködésével valósul meg.

Forrás: Baranya Megyei Önkormányzat

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 088 330 megtekintés

Videó: 48 317 849 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923268

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh