A kihalás szélén álló növények Mexikóban, Guatemalában, Salvadorban és Hondurasban élnek és fontos genetikai forrásokat jelentenek a klímaváltozásnak, a betegségeknek és a rovaroknak ellenállóbb növények termesztéséhez, nagyobb terméshozamok eléréséhez világszerte - olvasható a természetvédelmi szervezet honlapján.

Az MTI által idézett jelentés szerint a Plants, People, Planet című folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek 224 olyan növényt vizsgáltak, amelyek szoros rokonságban állnak a kukoricával, a paradicsommal, a babbal, a tökkel, a chilipaprikával, a vaníliával, az avokádóval vagy a gyapottal.

Azt találták, hogy ezen vadon élő fajok 35 százaléka a kihalás szélén áll, mivel élőhelyüket emberi használatra alakították át, amely párosul a hagyományos mezőgazdasági rendszerek gépesítésével, a növényvédőszerek, gyomirtók széles körű használatával. Veszélyt jelent számukra továbbá az invazív fajok megjelenése élőhelyükön, a rovarok, a génmódosított növények általi szennyeződés, túlzott begyűjtésük és a fakitermelés.

A kihalással leginkább veszélyeztetett vadon élő fajok között van a vanília (vanillia) mind a nyolc faja és a gyapot (gossypium) nemzetség fajainak 92 százaléka. Az avokádófajok (persea) 60 százaléka a veszélyeztetettek között van, csakúgy mint a kukorica két nemzetségéhez (zea és tripsacum) tartozó fajok 44 és 33 százaléka. A babfajok 31 százaléka, a négy chiliparika faj egyike, a burgonyafajok 23 százaléka és a tökfajok 9 százaléka szintén a kihalás szélén áll.

A tanulmányban vizsgált fajok közül legalább 16-ot arra használnak, hogy olyan növényeket termesszenek, amelyek ellenállóbbak a klímaváltozásnak, a szélsőséges időjárásnak és más veszélyeknek.

"Ezen felfedezéseknek kritikus horderejük van az élet fenntartására és az élelmiszerbiztonságra. Létfontosságú, hogy a fajmegőrző programok és a mezőgazdasági ágazat együttműködjön a közép-amerikai termények vadon élő rokonainak megmentésében, miközben támogatják a vidéki gazdaságokat és megélhetésüket" - mondta Bárbara Goettsch, az IUCN egyik szakértői csoportjának társelnöke, a szervezet és hét partnere közös tanulmányának vezető szerzője.

"Meg kell védeni ezeket a fajokat élőhelyükön egy fenntartható és sokszínű mezőgazdasági termeléssel. Ugyanakkor a termények vadon élő rokonait meg kell őrizni a növényi génbankokban is" - tette hozzá.

"Napjaink gyorsan változó világában a genetikai sokszínűség létfontosságú annak érdekében, hogy terményeinket ellenállóvá tegyük a klímaváltozásnak. Szükség van a biológiai sokszínűségre, hogy biztosítsuk az élet fenntartását és az élelmiszerbiztonságot a világ növekvő lakossága számára" - hangoztatta Bruno Oberle, az IUCN vezérigazgatója.

Mind a 224 vadon élő növényfaj felkerült az IUCN vörös listájára.

Forrás: napi.hu / MTI / iucn.org

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 099 092 megtekintés

Videó: 48 324 521 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923967

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh