Október 10-ig jelentkezhetnek a középiskolák 10. osztályos tanulói az Estöri Kreatív Történelmi Verseny idei megmérettetésére.

A verseny idén a 16-17. század, és a három részre szakadt Magyarország korszakára fókuszál. A diákok három tagú csapatokban, három fordulón keresztül mérhetik össze a tudásukat - olvasható az Esterházy Magyarország Alapítvány közleményében.  

A csapatoknak az online térbe kell elhelyezniük az időszak meghatározó momentumait, egyéniségeit, szellemiségét és hétköznapjait. A digitális eszközök használatával bemutathatják az együtt élő népek szokásait, kultúráját, dilemmáit, drámáit és szerelmeit is.  

A közlemény szerint a versenyzőkre olyan feladatok várnak, mint például egy elképzelt 16-17. századi online magazin címlapjának elkészítése és vezércikkének megírása vagy egy rövid videó elkészítése.  

A döntőbe jutó csapatoknak a felkészülés szakaszában egy megadott török kori karakter Instagram profilját kell elkészíteniük, majd a személyes részvétellel zajló döntőben a karakterhez és a korhoz kapcsolódó gyakorlati feladatok megoldásával mérhetik össze tudásukat és kreativitásukat.  

Amennyiben a járványhelyzet miatt a helyszíni fordulókra nem kerülhet sor, az online térben rendezik meg a versenyt.  

Az első három helyezettet az Esterházy Magyarország Alapítvány értékes informatikai és audiovizuális eszközökkel jutalmazza.       

A három tagú csapatok és felkészítőtanáraik az estori.hu internetes oldalon jelentkezhetnek a versenybe október 10-ig - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 757 170 megtekintés

Videó: 52 391 030 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7496099

Jelenleg az oldalon

12
Online

Interreg CE1013 REFREsh