Egy évvel a NASA kihátrálását követően az európai kormányok megegyeztek az Oroszországgal kötendő együttműködést illetően. Az ExoMars küldetés 2018-ban juthat el a vörös bolygóra.

Két napos Nápolyban tartandó konferenciájuk előtt az Európai Űrügynökség (ESA) tagországainak miniszterei elfogadták az ESA és a Roszkozmosz között kötendő közös Mars-kutatási szerződés tervezetét. "Elmondhatom, hogy ez a megállapodás hatályba lépett" - mondta Jean-Jacques Dordain, az ESA vezérigazgatója.

A két fél közötti végső megállapodás aláírására az év végén, vagy 2013 elején kerülhet sor. A közös ExoMars projekt magába foglal egy Mars körül keringő egységet és egy helyhez kötött leszállóegységet, melyek 2016-ban hagyhatják el a Földet, valamint egy marsjárót. ami a tervek szerint 2018 áprilisában startol el. Az egységek feljuttatását orosz Proton rakétákkal oldják meg.

Az ESA azután fordult Oroszországhoz, hogy a NASA 2012 elején költségvetési aggályokra hivatkozva felbontotta az együttműködési megállapodást. Ezzel együtt több amerikai műszer is helyet kap az ExoMars csomagban, főként telekommunikációs eszközök, melyek a leszálló- és az orbitális egységek közötti kapcsolatot biztosítják. Egy másik jelentős hozzájárulás a NASA részéről a marsjáró felszereléséhez tartozó MOMA (Marsi Szerves Molekuláris Elemző) fejlesztésében nyújtott anyagi és műszaki segítség. A MOMA a talajminták hevítésével keresi a szerves molekulák nyomait. "Meggyőződésünk, hogy a MOMA új képességei a felszín alá irányuló fúrással kombinálva izgalmas, új tudományos eredményekkel fognak szolgálni" - tette hozzá Jorge Vago, az ESA ExoMars projekt tudósa.

A NASA szoftverekkel, tanácsadással és navigációs támogatással is hozzájárulhat a küldetés sikeréhez, különösen a légkörbe való belépés, ereszkedés és leszállás fázisaiban, amit főként orosz eszközökkel fog kivitelezni az ESA. Európa a számítógépes és irányító rendszerekért felel, míg Oroszország a Protonok mellett felvállalta a marsjáró ereszkedéséhez szükséges fokozat megépítését, illetve tudományos műszereket biztosít az ExoMars leszálló- és orbitális egységei számára.

Az ESA-Roszkozmosz együttműködés jóváhagyása egy jelentős mérföldkő a program végigvitelében, azonban Európának még nem sikerült biztosítania a két repüléshez szükséges költségvetést. Az 1.2 milliárd eurós költség fedezetére az európai nemzetek mindössze 850 milliót biztosítottak eddig, ebből eddig 400 millió eurót költöttek el a projekt 2005. évi jóváhagyása óta. Az ExoMars programból Olaszország vállalja a legnagyobb részt, az európai költségvetés közel 35 százalékát állva. A program kivitelezésében is az olasz Thales Alenia Space a legnagyobb vállalkozó, egyben a 2016-os Mars körüli egység megvalósítója.

A költségvetési hiány főként a 2018-ra tervezett marsjárót veszélyezteti, amit a brit Astrium fog megépíteni. A robot képes lesz lefúrni a bolygó fagyos talajába, melynek mintáiban szerves anyagok után kutat majd. Az orbitális egység ugyanakkor a légkörben keresi a metán és más összetevők jeleit. A finanszírozás kérdésében az ESA tudományos tanácsadó testületének jövő év eleji ülésén történhet előrelépés.

Forrás: sg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 719 121 megtekintés

Videó: 48 930 283 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028072

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh