Persze, ezek a németek biztosan csak felvágnak. Nem elég, hogy tervben van az összes atomerőmű bezárása, és már el is kezdték kiépíteni azt a 4500 kilométernyi elektromos vezetéket, ami a megújuló energiát szállítja majd, de a kis Wildpoldsried falu 321%-kal több energiát termel meg, mint amennyire szüksége van.

A bajor mezőgazdasági falu évente 5,7 millió dollár bevételhez jut ennek köszönhetően.

Nem csoda, hogy Németország évről évre jól szerepel a Solar Dechatlon nevű versenyen (ahol napelemes házakat kell építeni), ha ilyen településeik vannak, mint Wildpoldsried. A falu első zöld kezdeményezése 1997-ben volt, amikor a vezetőség eldöntötte, hogy új ipart épít ki, ami növeli a bevételt, így nem kell kölcsönökhöz folyamodniuk.

Az elmúlt tizennégy évben kilenc napelemmel ellátott középületet húztak fel, négy biogáz telepet építettek – az ötödik most épül –, és hét szélerőművet telepítettek – még kettő telepítése folyamatban van –. Magában a faluban 190 háztartás használja a napból származó energiát, melyet három kisebb vízerőmű egészít ki. Természetes szennyvízrendszer és árvízvédelmi-rendszer is található a faluban.

Mindezen megoldásoknak köszönhetően a 2600 lelket számláló falu 4 millió eurós (vagyis 5,7 millió dolláros) bevételre tesz szert azáltal, hogy a fel nem használt energiát eladják az állami hálózatnak. Nem meglepő, hogy a faluban működő kisvállalkozások a megújuló energiára szakosodtak.

Az elmúlt évek zöld sikereinek hatására a további terveket egy küldetésnyilatkozatban fogalmazták meg. A WIR-2020-től (Wildpoldsried Innovativ Richtungswiesend – Wildpoldsried Innovatív Irányadása) azt reméli a falu vezetősége, hogy még több fejlesztésre sarkallja a falu polgárait, s így akár zöld munkahelyeket is teremthetnének a környéken élők számára.

A wildpoldsriedi sikerek gyümölcse számos nemzeti és nemzetközi díj az energia spórolásért és a megújuló energia előállításáért. A falu vezetése szívesen látja azokat a polgármestereket, akiket érdekelnek a zöld kezdeményezések, és szívesen megvalósítanának valami hasonlót saját településükön.

Zengerle polgármester pedig a világot járja, hogy népszerűsítse a zöld lehetőségeket. Volt már Romániában, Berlinben és a Fekete-tenger térségében, ahol arról beszélt, hogy hogyan lehet átalakítani a közösséget úgy, hogy pénzt is lehessen az átalakulásból csinálni. Zengerle a BioCycle-nek a következőt nyilatkozta: „A klímaváltozás hatásainak enyhítése csak akkor válhat gyakorlattá, ha az egész közösség és a faluvezetés is teljesen elhivatott az ügyben.

Ezt nem lehet erőltetni. Sokszor beszélünk a hozzánk látogatókkal arról, hogy hogyan lehet motiválni a vezetőket arra, hogy kicsit másként gondolkozzanak. Mi vagyunk az élő példa, így a gyakorlatban jól működő dolgok rögtön hatással vannak a szkeptikusokra is. A nálunk látottak azt bizonyítják, hogy a lelkesedés és a meggyőződés milyen sokat is számít valójában.”

Forrás: tisztajovo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 371 513 megtekintés

Videó: 51 234 621 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7335522

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh