Régóta elméletileg úgy vélik, hogy napenergia nyerésének legjobb módja az lenne, ha nagy napelemes rendszereket küldenének az űrbe.

Nos, projekt szintjén ezekben az években már jelen van néhány ország különleges ügynökségeiben egy új kezdeményezés, amely elkezdte konkretizálni és kinyilvánítani a szükséges törekvést arra, hogy az utópiát valósággá változtassák. Az amerikai National Space Society (NSS) bejelentett egy új nemzetközi projektet, amely szerint Indiával együtt fognák fel az űrből a napenergiát, s ezzel potenciálisan megoldhatók lennének az emberiség energetikai szükségletei, írja az energiacentrum.com.

„Az űr napenergiája lehet az élhetőbb Föld kulcsa, miközben hozzájárul a klímaváltozás enyhítéséhez” –jelentették ki közös nyilatkozatukban Abdul Kalam az ismert tudós és volt indiai elnök, valamint Mark Hopkins az NSS végrehajtó bizottságának elnöke.

A projekt szándéka, hogy létrehozzanak egy nemzetközi szerveződést, amelybe az Egyesült Államokon és Indián kívül bevonnának más országokat is, mint Oroszország, Kína, az Európai Unió tagállamai, amely 2025-ig kereskedelmi értékű, űrbeli megoldásokat valósítana meg. A kezdeményezés ütemezését, a projekt alapját képező tanulmány elkészítésétől számolják, amely egy ötéves programot irányoz elő és 10-30 millió dollár kezdeti finanszírozást, a szükséges technológia kifejlesztésére valamint a prototípus bemutatásra. Egy második szakasz azonban 10 milliárd, 10 éves periódusra kiterjedő dollárt igényel, egy nemzetközi konzorcium megalakítása céljából, amely egy kisméretű napelemes rendszert építene.

Forrás: alternativenergia.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 705 916 megtekintés

Videó: 48 919 531 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7025667

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh