A Fortum és a Seabased AB elhatározták, hogy közösen felépítenek egy hullámerőmű-parkot Sotenäs városa mellett, Svédországban. A megállapodást még decemberben írták alá, a cél egy negyvenkét bójából álló rendszer, valamint az ehhez tartozó berendezések telepítése 2012 második fele során. A telepítés második szakasza előtt egy éven át tanulmányozzák majd a rendszer hatékonyságát.

A Seabased a bójákat, a generátorokat, az alállomásokat és átalakítókat gyártja le majd az év első felében egy olyan gyárban, melyet Lysekil városában fognak megalapítani. A cél egy 420 bójából álló, 10 megawattos rendszer felépítése, mely várhatóan 2014-2015-re fog megvalósulni, és akkor ez lehet a világ legnagyobb hullámerőmű-parkja A projektet – melynek teljes költségvetése nagyjából 25 millió euró – a svéd energiaügyi hivatal is támogatja.

„A hullámenergia világszerte jelentős potenciállal bír a következő generációs megújuló energiatermelést tekintve. A Fortum korán belevágott a technológia kutatásába és a fejlesztésébe, hogy széles körben használni lehessen ezt a fajta megújuló energiát. Nagy elvárásaink vannak a svéd demonstrációs projekttel szemben” – mondta Risto Andsten, a Fortum vezérigazgatója.

A hullámerőmű-parknál alkalmazott technológia alapjait az Uppsala Egyetem kutatásai adják, a Fortum ezekben már 2007 óta részt vett. A Fortum együttműködik a Finnish Waveroller fejlesztési projektjével is, mely a part közelében alakítja át a hullámenergiát elektromos árammá. Ennek a projektnek a célja egy 300 kilowattos, hálózatra termelő bemutató üzem építése a portugál Peniche-ben szintén még 2012 folyamán.

Forrás: tisztajovo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 726 900 megtekintés

Videó: 48 935 625 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028993

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh