Egyetlen farkaspopulációra vezethetőek vissza a mai kutyafajták - állapították meg amerikai kutatók, akik szerint az érintett farkasok nagyjából 40 ezer évvel ezelőtt léptek először interakcióba az emberrel.

A New York-i Stony Brook Egyetem szakembereinek új eredményei valószínűleg felszítják a tudományos vitát arról, hogy pontosan mikor és hol váltak el a kutyák vadon élő ősüktől, a farkastól - olvasható a Physorg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.   

Az egyik elmélet szerint mindez nagyjából 15 ezer évvel ezelőtt zajlott le Európában, egy másik szerint 2500 évvel később történt Közép-Ázsiában vagy Kínában. Egy tavaly megjelent tanulmány szerint a kutyák háziasításában két külön - egy európai és egy ázsiai - farkaspopuláció játszott szerepet.   

A mostani tanulmány készítői DNS-vizsgálatok segítségével mutatták ki, hogy az ősi kutyák nagyjából 40 ezer évvel ezelőtt váltak el a farkasoktól, feltehetőleg az emberi jelenlét miatt, azt azonban nem tudják a kutatók, hogy mindez a világ melyik pontján zajlott le.   

A szakemberek szerint maga a háziasítás "passzív" folyamat volt, ami azt jelenti, hogy nem az emberek kezdték el megszelídíteni a farkasokat, hanem azoknak egy populációja közelítette meg a vadászó-gyűjtögető népek táborhelyeit, hogy megszerezzék az ételmaradékokat. "Ebben pedig a szelídebb, kevésbé agresszív farkasok bizonyultak a legsikeresebbnek" - magyarázták a kutatók, hozzátéve, hogy ezek az állatok nagyobb valószínűséggel barátkoztak össze az emberekkel.   

Ezek a kutyák leginkább a mai kóbor ebekhez hasonlítottak: szabadon mászkáltak, nem volt "otthonuk", és ahol tudtak, élelmet csentek.   

Mintegy 20 ezer évvel ezelőtt az ősi kutyák földrajzilag kettéváltak. Egyik alcsoportjuk Kelet-Ázsiában, a másik Európában, Közép- és Dél-Ázsiában, valamint Afrikában kezdett terjedni. "Hétezer évvel ezelőtt a kutyák szinte már mindenhol jelen voltak, beleértve Észak-Amerikát is" - mondta Krishna Veeramah, a tanulmány társszerzője, hozzátéve, hogy a korszak európai kutyájától származik a ma élő modern kutyafajták többsége.   

A kutatók németországi kutyafosszíliák elemzésére alapozták eredményeiket. A 7000 és 4700 éves leletekből nyert DNS-mintákat összevetették a modern kutyáktól vett mintákkal. A megkövesedett maradványok a neolit korból származnak, amikor a prehisztorikus ember először próbálkozott meg a földműveléssel és a tartós letelepedéssel.

Forrás: MTI / phys.org

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 377 975 megtekintés

Videó: 51 238 916 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7336635

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh