Frissen nyilvánosságra hozott brit levéltári dokumentumok tanúsága szerint London már az 1960-as években szabadon engedte volna Rudolf Hesst, de a Szovjetunió nem járult hozzá a brit kezdeményezéshez.

Hess, aki birodalmi miniszteri rangban Adolf Hitler helyettese volt, 1941. május 10-én az általa vezetett repülőgéppel, egyedül Skóciába repült, azzal a céllal, hogy még a Szovjetunió elleni német hadjárat kezdete előtt megpróbáljon különbékét kieszközölni Londonnal.
   
Hesst azonban skóciai leszállása után a brit hatóságok elfogták, bebörtönözték, majd a II. világháború után a nürnbergi nemzetközi ítélőszék életfogytiglani börtönre ítélte. Az egykori náci vezető a nyugat-berlini Spandau börtönében töltötte egész hátralévő életét, 1987 augusztusában, 93 évesen elkövetett öngyilkosságáig.
   
A brit nemzeti levéltár csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentumaiból kitűnik, hogy a brit kormányok évtizedeken át próbálták elérni Hess szabadon engedését, emberiességi megfontolásokból.
   
Több egymást követő brit kormány külügyminiszterei - köztük Alec Douglas-Home, James Callaghan, Douglas Hurd és Lord Carrington - is rendszeres petíciókkal fordultak ennek érdekében a Szovjetunióhoz.
   
Carrington 1979-ben különösen erőteljes hangvételű felhívást intézett Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterhez, "embertelennek és értelmetlennek" nevezve, hogy "ezt az öregembert hagyjuk a börtönben meghalni".
   
Margaret Thatcher miniszterelnök is írt egy hivatalos kérvényt 1982-ben Leonyid Brezsnyevnek a Spandauban akkor már több mint másfél évtizede egyedüli fogolyként raboskodó Hess szabadon bocsátása végett.
   
Moszkva azonban minden alkalommal elvetette a brit kéréseket, azzal az érvvel, hogy nehéz lenne megértetni a háborúban súlyos szenvedéseket átélt szovjet néppel egy ilyen magas rangú egykori náci vezető szabadlábra helyezését.   
   
A spandaui börtön igazgatása a négy győztes szövetséges nagyhatalom - a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország - közös felelősségi körébe tartozott, és a foglyok sorsáról szóló döntésekhez is konszenzusra volt szükség.
   
Spandauban Hess mellett több más náci vezető is raboskodott - köztük Karl Dönitz, aki a náci rezsim összeomlásáig rövid időn át Hitler utódja volt -, de valamennyien évtizedekkel Hess halála előtt szabadultak.
   
Rudolf Hess halála után a nyugat-berlini börtönépületet lebontották, és helyén bevásárlóközpont épült.

Forrás: MTI / bbc.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 090 508 megtekintés

Videó: 48 319 839 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923479

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh