Oroszország nem próbált ki olyan hatótávolságú rakétákat az Iszkander-M operatív-taktikai rendszere számára, amelyek megsértették volna a szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök (INF) megsemmisítéséről szóló megállapodást - jelentette ki Vlagyimir Samanov, az orosz parlamenti alsóház védelmi bizottságának elnöke a törvényhozás csütörtöki plenáris ülésén.

"Egy kifogásuk van velünk szemben, az Iszkander-M rakétával kapcsolatban. Állítólag, a titkos adataik szerint, van rá bizonyíték, hogy ezt kipróbáltuk" - mondta Samanov, az orosz légideszant erők volt parancsnoka.    

"Abszolút felelősséggel kijelentem önöknek: semmilyen ilyen (500 kilométert meghaladó) hatótávolságú rakétát nem teszteltünk, és (Mike) Pompeo (amerikai külügyminiszter) úr ezt tudja" - tette hozzá.   

Az orosz politikus arra reagált, hogy Pompeo kedden ultimátumot intézett Moszkvához, hogy tartsa be az INF-szerződés rendelkezéseit, amelyeket Washington állítása szerint Moszkva megsértett. Ellenkező esetben az amerikai vezetés kénytelen lesz elindítani a hat hónapos kiválási folyamatot az 1987-es egyezményből.   

Samanov hangsúlyozta, hogy Moszkva senki előtt sem fog mentegetőzni, és Oroszország "nem az az ország, amelyhez ultimátumot lehet intézni". Mint mondta, az orosz parlament és kormány minden szükséges lépést megtett az ország és szövetségesei biztos védelme érdekében.   

Viktor Bondarev, a felsőház védelmi bizottságának elnöke szerda este kijelentette, hogy az INF-szerződés amerikai felmondása esetén az orosz lég- és rakétavédelem minden olyan helyszínt és objektumot lefed majd, amely az amerikai rakéták célpontjává válhat.   

Donald Trump amerikai elnök október 20-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok fel akarja mondani az INF-szerződést, amire Moszkva "gyors és hatékony" ellenlépéseket - az európai rakétabázisok célba vételét - helyezett kilátásba.    

Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, három évtizede lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.    

Az Egyesült Államok 2013 óta állítja, hogy Oroszország a 9M729, Novator típusú manőverező robotrepülőgép - ez a nyugati sajtóban megjelent feltételezések szerint vagy az Iszkander-M rakéta meghosszabbított hatótávolságú változata, vagy pedig a tengeri indítású Kalibr manőverező robotrepülőgép módosított modellje lehet - tesztelésével megsérti az INF-szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert. Moszkva ezt tagadja, és a maga részéről azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással. Az orosz fél azt is kifogásolja, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikus rakétaelhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szerinte szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 743 402 megtekintés

Videó: 48 948 807 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7031374

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh