Az Európai Unión belüli gazdasági együttműködés még szorosabbra fűzésére tesznek javaslatokat az uniós központi intézmények vezetői az EU-tagországok állam- és kormányfői számára újonnan készített előterjesztésben.

A jelentést Herman Van Rompuy, az uniós kormányfői tanács (Európai Tanács) elnöke, José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke és Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke készítette a Tanács korábbi "megrendelésére", és kedden hozták nyilvánosságra Brüsszelben.

Az előterjesztés - mint azt a vezetők már korábban hangoztatták - hosszabb távon egy kiteljesedett gazdasági és pénzügyi unió kiépítését vizionálja, elsősorban az euróövezet vezető szerveire építve.

A javaslat elemei közé tartozik a közös betétgaranciával, illetve euróövezeti feltőkésítési lehetőséggel bíró bankunió, valamint egy olyan nemzetek fölötti hatóság (euróövezeti "pénzügyminisztérium") létrehozása, amely a tagországok nemzeti költségvetésében is módosításokat kérhetne, ha azt szükségesnek látná a közös gazdaságpolitikai célok elérésének érdekében. Részét képezi a tervnek az euróövezeti országok belső adósságának közössé tétele, azaz - egyik lehetőségként - közös eurókötvények kibocsátása is.

A nagyobb költségvetési beleszólást Van Rompuy-ék minden bizonnyal azért javasolják, hogy ezzel megszerezzék Németország beleegyezését a sok politikus és elemző által szükségesnek látott eurókötvények bevezetéséhez.

A javaslat szerint az eurót használó országok éves államháztartási mérlegéhez és adósságszintjéhez közösen állapítanának meg felső határokat, és ha egy ország ezt nem teljesítő költségvetést készít, annak módosítását kérhetik. Az eurókötvények bevezetésére középtávon kerülne sor.

Barroso bizottsági elnök egy brüsszeli előadásában kedden megerősítette azt a véleményét, hogy olyan horderejű javaslatokról van szó, amelyek miatt uniós szerződésmódosítás válhat szükségessé. Az uniós tagországok állam- és kormányfői csütörtökön megvitatják a javaslatokat, de döntések nem várhatók a témában év vége előtt. Pénteken külön megbeszélést folytatnak az euróövezeti országok vezetői. Az előterjesztés fontosnak tartja a tervek "demokratikus támogatásának" biztosítását is, vagyis annak megelőzését, hogy a lakosság egyes tagországokban túlságosan soknak ítélje az unióra ruházandó befolyás-növekedést.

Forrás: MTI

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Tíz ország az Európai Egyesült Államokért Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 069 151 megtekintés

Videó: 48 296 392 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920321

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh