Az Európai Központi Bank (EKB) új kötvényvásárlási programja nem jelent és nem is jelenthet megoldást az euróövezeti válságra, az csak időt ad a tagállamok kormányai számára, hogy végrehajtsák a szükséges államháztartási kiigazításokat - mondta Jean-Claude Trichet, az EKB korábbi elnöke az El País spanyol napilapban vasárnap megjelent interjújában.

Az Európai Központi Bank szeptember 6-án jelentette be, hogy újjáéleszti - ezúttal mennyiségi korlátozás nélkül - kötvényvásárlási programját. Az EKB a bejelentéskor leszögezte: továbbra is sterilizálja kötvényvásárlásait, azaz továbbra sem minősülnek majd mennyiségi enyhítésnek, és szigorú feltételeket kell teljesíteniük azoknak az országoknak, amelyek ilyen vásárlásokat kérnek.

"Ez egy jó intézkedés, amennyiben az így nyert időt nem pazarolják el azok, akiknek a kezében a valódi megoldás van: a bajba jutott tagállamok vezetői és az euróövezet egésze" - mondta a korábbi EKB-elnök, aki jelenleg a Bruegel gazdasági kutatóintézet igazgatótanácsának elnöke.

Az EKB új programját hevesen bírálták a konzervatív monetáris hagyományokat követő német jegybank vezetői és német politikusok is. Sokan egyfajta monetáris finanszírozásnak tartják az eszközt, amit tilt az Európai Unió alapszerződése.

"Korábban én magam is szembesültem ilyen szembenállással. De az EKB megalapításakor, már Wim Duisenberg elnöksége alatt született egy megállapodás, hogy a kormányzótanács által nem egyhangúlag meghozott döntéseket is egységesen képviseli majd valamennyi tag. Most nem tartják tiszteletben ezt a szabályt" - fogalmazott Trichet.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 707 223 megtekintés

Videó: 48 920 977 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026033

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh