Patriot rakétákat kérhet Törökország a NATO-tól a szíriai határra - vélekedett hétfőn Brüsszelben Thomas de Maiziere német védelmi miniszter.

A nap folyamán előre betervezett megbeszélést tartanak az EU-országok védelmi, majd délután külügyminiszterei. A délelőtti védelmi miniszteri tanácskozáson - amelynek egyik témája a szíriai belharcok kérdése - részt vesz Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár is.

De Maiziere erre a megbeszélésre érkezve nyilatkozott úgy újságíróknak: arra számít, hogy a törökök kérni fogják, telepítsen az atlanti szövetség Patriot típusú rakétákat a szíriai határ közelében, hogy kivédhessék az onnan érkező légi fenyegetéseket.

"Egy ilyen kérést a szolidaritás jegyében fogunk megvizsgálni, és gyors választ fogunk adni" - tette hozzá a német védelmi tárca irányítója.

A NATO-országok közül az Egyesült Államok mellett Németországnak és Hollandiának vannak Patriot rakétái. Thomas de Maiziere megjegyezte: ha Németország bocsátana rendelkezésre ilyen rakétákat, akkor a döntéssel foglalkoznia kellene a Bundestagnak is, hiszen a Patriotok telepítése egyben német katonák - a kezelő személyzet - bevetését is jelentené.

Az EU-tanácskozásra érkező Rasmussen közölte: a NATO-hoz még nem érkezett ilyen irányú hivatalos török kérés, de ha érkezik, akkor azt az atlanti szövetség sürgősséggel fogja elbírálni.

"Törökország számíthat szolidaritásunkra" - mondta a főtitkár, hozzátéve, hogy a NATO-ban kidolgozták azokat a terveket, amelyek végrehajtásával szükség esetén meg tudják védeni Törökországot a szíriai belharcok határon átcsapó következményeitől.

A hétfői uniós miniszteri tanácskozások másik kiemelt témája a közel-keleti - közelebbről a Gázai övezet körül kiéleződött - helyzet. Catherine Ashton, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője arról beszélt a védelmi miniszteri ülés előtt, hogy az övezet problémájára politikai megoldást kell találni. Mint hozzátette, folyamatos kapcsolatban van mind Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, mind az Arab Ligával.

Rasmussen is megszólalt Gáza ügyében: azt mondta, hogy nagyon aggasztja az erőszak terjedése.

"Izraelnek természetesen joga van megvédenie önmagát, és az Izrael elleni támadásokat be kell szüntetni. A nemzetközi közösség azonban Izraeltől is önmérsékletet vár el" - hangoztatta a NATO főtitkára.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 077 728 megtekintés

Videó: 48 306 639 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921472

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh