Annak ellenére, hogy a harmadik pénzügyi mentőcsomag feltételeként Görögország múlt héten megszavazta a megszorító intézkedéseket, számos elemző szerint az állam nem kerülheti el az euróövezetből való kiszorulást. Mindeközben Alekszisz Ciprasz és kormánya bízik abban, hogy az Európai Unió segítségével sikerülhet helyrehozni a gazdasági növekedést és ezáltal visszanyerni az ország régen feledésbe merült fizetőképességét.

Alig egy héttel a megszorító intézkedésekről szóló tárgyalásokat követően az ország hétfőre virradóra 6,25 milliárd euró hitelrészlet, valamint törlesztési hátralék folyósításának tett eleget. Ebből 4,2 milliárd az Európai Központi Bank felé, 2,05 milliárd pedig a Nemzetközi Valutaalap felé fennálló tartozást jelentett. A törlesztést az tette lehetővé, hogy a görög kormány három hónapra 7,16 milliárd euró áthidaló kölcsönt kapott az uniós segélyalapból. A mentőcsomag feltételeként 10 százalékkal növelték az élelmiszerekre és tömegközlekedésre kivetett általános forgalmi adó mértékét is.

Ezzel egy időben három hét szünet után újra kinyitottak a görög pénzintézetek, melyek ideiglenes bezárására, a bankpánik során kialakuló tőke kimentésének megakadályozása miatt volt szükség. A korlátozások továbbra is fennmaradtak, annyi könnyítéssel, hogy a napi 60 eurós pénzfelvételi limitet, heti 420 euró váltotta fel. Az intézkedések sorozata itt még nem ért véget, a görög parlamentnek szerdán újabb reformokat kellett jóváhagynia, amikor ugyanis az Európai Központi Bank, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság szakemberei azért látogattak Athénba, hogy felmérjék a görög gazdaság állapotát.

Mindenesetre beszédes adat, hogy a Bloomberg felmérése alapján a megkérdezett közgazdászok 71 százaléka állítja, hogy Görögország kilépése legkésőbb jövő év végére, de bekövetkezik. Az integrációból való kiszorulás pedig mindkét fél számára komoly nehézségeket von majd maga után, hiszen bár a monetáris politika újra görög kézbe fog kerülni, az adósságok továbbra is euróban lesznek denominálva, így annak értéke a nyílt leértékelés során tovább emelkedik.

A tartozások drachmára történő átkonvertálása szintén nem lehet jó megoldás, hiszen az a külföldi befektetők számára már önmagában egy összeomlással érne fel. A helyzetet csak nehezíti, hogy az európai hitelezők továbbra is fenntartják követeléseiket. Peter Dixon, a londoni Commerzbank AG vezető szakértője felhívta a figyelmet arra, hogy a görög hitelek enyhítése nélkül a mentőcsomag sikeressége rendkívüli veszélyeknek lesz kitéve. Szerinte hitelt adni egy olyan országnak, ami a már meglévőt sem tudja visszafizetni nem megoldás, hanem őrültség. Véleményét Einstein híres elméletével támasztja alá, miszerint "az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen".

Forrás: kitekinto.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 509 179 megtekintés

Videó: 51 299 646 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7352375

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh