Orosz és amerikai szakértők Genfben egyeztetni fognak a szíriai kormány ellen harcoló felkelők Aleppó keleti részéből történő kivonásának útvonaláról és határidejéről - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.

Lavrov szerint az útvonalról és az ütemezésről szóló megállapodás megkötése után tűzszünet lép majd életbe. A városban maradó fegyvereseket terroristának fogják tekinteni.   

"Azokat a fegyveres csoportokat, amelyek megtagadják Aleppó keleti részének elhagyását, terroristának fogjuk tekinteni. Terroristaként és szélsőségesként fogjuk kezelni őket, és támogatni fogjuk a szíriai hadsereg műveleteit a bűnözői osztagok ellen" - mondta.    

Az orosz diplomácia vezetője elmondta, hogy a genfi konzultációt amerikai kérésre halasztották hétfőről keddre és szerdára. Közölte, hogy megérkeztek Moszkvába John Kerry külügyminiszternek az útvonalra és a határidőre vonatkozó javaslatai.   

"Hisszük, hogy amikor az amerikaiak javaslatot tettek arra, hogy a militánsok ürítsék ki Kelet-Aleppót, tudatában voltak annak, hogy milyen lépéseket kell tenniük nekik és szövetségeseiknek, akik befolyással rendelkeznek a Kelet-Aleppóban rekedt felkelőkre" - jelentette ki.    

Lavrov kontraproduktívnak nevezte Aleppó ügyének az ENSZ Biztonsága Tanács elé terjesztését, mert orosz álláspont szerint egy tűzszünetről szóló határozat lehetővé tenné a lázadók számára, hogy átcsoportosítsák erőiket. Az ENSZ BT hétfőn szavaz egy hétnapos tűzszünet bevezetéséről. A Spanyolország, Egyiptom és Új-Zéland által beterjesztett határozattervezet a konfliktus minden résztvevőjét a harcok beszüntetésére szólítja fel, hogy a létfontosságú segélyszállítmányok bejuthassanak a városba.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 695 939 megtekintés

Videó: 48 907 399 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7023676

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh