Az országúti kerékpársport koronavírus-járvány miatt megváltozott versenynaptára ellenére a Jumbo-Visma mindhárom élversenyzője, a szlovén Primoz Roglic, valamint a holland Tom Dumoulin és Steven Kruijswijk is rajthoz áll a Tour de France-on.

"Az idény legnagyobb célja az volt, hogy elinduljunk rajta és megpróbáljuk megnyerni a Tourt, és ez továbbra is fennáll" - idézte a cyclingnews szakportál Merijn Zeeman sportigazgatót. "Normál esetben nem látom az okot, ami miatt változnia kellene a keretünknek a francia körversenyre."  

Hozzátette: természetesen figyelembe veszik majd, milyen formában lesznek a versenyzőik a világjárvány miatt egyre hosszabbra nyúló kényszerszünet végén, ám úgy látja, mindannyian képesek lesznek csúcsformába kerülni a Tourra, amelyet a szervezők augusztus 29. és szeptember 20. között kívánnak lebonyolítani.  

A Sunwebtől érkezett Dumoulin a 2017-es Giro d'Italián győzött, Roglic tavaly a Vuelta a Espanán diadalmaskodott, illetve a világranglistán is az első helyen zárt 2019-ben. Kruijswijk legjobb eredménye nagy körversenyről a tavalyi Touron elért összetettbeli harmadik helyezés.  

A sportág nemzetközi szövetsége (UCI) kedden kijelölte a Giro d'Italia, a Vuelta a Espana és az öt legnagyobb egynapos viadal új időpontját. A módosított versenynaptár szerint az olasz és a spanyol körverseny fedné egymást, ugyanis a Giro október 3-tól 25-ig tartana, míg a Vuelta október 20-án venné kezdetét és november 8-án érne véget. A Grand Tour-viadalok egymáshoz közeli időpontjai, valamint a versenynaptár zsúfoltsága miatt nem valószínű, hogy az élversenyzők két háromhetes viadalon is elindulnának ebben az esztendőben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 485 606 megtekintés

Videó: 51 293 728 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7350819

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh