A 375 millió éves sétáló hal hátsó testrészeit rekonstruálták amerikai tudósok. A Tiktaalik roseae az utóbbi évtizedben talált legfontosabb kövület, mert magyarázattal szolgálhat arra, hogyan fejlődtek ki a szárazföldi gerincesek.

A faj első tanulmányozott példányainak csak az elülső testrészeit vizsgálták, a legutóbb elemzett kövületek azonban a test hátsó részeiről is fontos információkat árultak el - tudósított a BBC hírportálja az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányról.

Az új részletek közül leglényegesebb a medencecsont és a farokuszony, mert ezek alapján a tudósok el tudják képzelni, hogyan úszhatott az ősi gerinces a devon földtörténeti kor sekély vizeiben.

A sétáló hal néven is ismert Tiktaalik roseae az összes szárazföldi gerinces elődje, beleértve a kétéltűeket, a hüllőket, az emlősöket és az embert. Nagy, vízi ragadozóról van szó, amelynek hossza elérte a 2,5 métert. Egyes vonásai halra emlékeztetnek: pikkelye és uszonyai voltak, ám csapott koponyája, váll-, kar- és csuklócsontja későbbi, kizárólag szárazföldön élő állatokra utal.

A 2004-ben Kanada sarkkörön túli vidékén, az Ellesmere-szigeten talált kövület első vizsgálatai csak az állat elülső részeire koncentráltak. A hátsó részeket csak legutóbb, az ugyanott gyűjtött többi Tiktaalik-példány megtisztítása után tudták tanulmányozni.

A vizsgált maradványok közt szerepel egy vastag, erőteljes hátsó uszony, ám a nagy meglepetés a medenceöv, amely az uszonyok megtámasztását biztosította.

"A medencecsont olyan széles, mint a vállöv. Az uszony végtaggá alakulásának ebben a szakaszában kisebb medenceövet vártunk volna" - magyarázta Ted Daeschler, a Drexel Egyetem Természettudományi Akadémiájának tudósa.

Tanulmányukban azt írták a kutatók: a négy robosztus végtagon alapuló mozgás kezdeményei már a hal uszonyaiban is megjelennek - jóval azelőtt, hogy a szárazföldi állatokra jellemző "négykerék-meghajtás" kifejlődött volna.

A sétáló hal hátsó fertályának felderítése azt is lehetővé tette, hogy újramodellezzék, hogyan nézhetett ki és hogyan haladt előre a közegben, amelyben élt. A szimuláció azt mutatta, az uszonyokkal úszáskor biztosan evezett, ám időről időre lábként, sétára is használhatta.

"Valószínű, hogy a Tiktaalik elég ügyesen használhatta ezeket az uszonyokat, hogy a sekély talajon előbbre lökje magát a növények között, és ki tudja, esetleg kis időre szárazra is merészkedett, hogy átjusson egy másik vízfolyásba. Minden egyéb tulajdonsága - szaporodása, érzékszervei, zsákmányszerzési szokásai, légzése - a vízi életmódhoz kötődött" - fűzte hozzá Daeschler.

Forrás: MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó