A múlt hét végén Moszkvában az Orosz Külügyi Tanács által rendezett konferencia, amelynek keretében felszólalt Dmitrij Medvegyev elnök, egyidejűleg zajlott a NATO-Oroszország Tanács (NOT) esedékes ülésének elnapolása körül kibontakozott szakértő-vitával. A NOT-ülést az atlanti szövetség májusi chicagói csúcstalálkozója keretében rendezték volna meg.

A konferencia témaköre (Az euróatlanti biztonsági közösség: mítoszok és valóság) lehetőséget nyújtott Dmitrij Medvegyevnek arra, hogy eléggé sajátszerűen fogalmazzon: „Véleményem szerint egyelőre ez mítosz, de a mítoszt valósággá kell tenni”.

A Medvegyev szavait kommentáló szakértők túlnyomó többsége egyetértett azzal, hogy az egységes Európa eszméjének elkötelezett híve, Charles de Gaulle által megálmodott, az „Atlanti-óceántól az Urálig” kiterjedő közös biztonsági térség kialakítása egyelőre valóban csak mítosznak minősülhet. Az orosz védelmi tárca mellett működő társadalmi tanács elnöke, Igor Korotcsenko szavai szerint minden nyilatkozat reális tettekkel mérettetik meg. A valós tettek pedig, sajnos, nem engedik meg azt a következtetést, hogy együttműködésről beszéljünk – vonta meg mondanivalóját Korotcsenko. Jelenleg az európai rakétavédelmi rendszer programja realizálásának kérdése jelenti a fő problémát.

Korábban, amikor orosz részről a NOT-ülés célszerűségére vonatkozó orosz kételyek kiszivárogtak a sajtóba, a médiák a NATO-főtitkár, Anders Fogh Rasmussen szavait idézték: „Chicago nem lesz a történet vége.” De vajon a vonatkozó program jóváhagyását követően nem gyűrűzik-e tovább a szembenállás a „hidegháború” szellemében? A moszkvai székhelyű Európa Intézet európai-biztonsági osztályának vezetője, Dmitrij Danyilov több eshetőséggel számol:

„A helyzet jelentős mértékben konzervált marad – hangoztatja Danyilov. – Gondolni kell arra, amiről szerintem az orosz fél nagyon helyesen beszél, mármint hogy az ajtót nem csapták be. Az a tény, hogy az oroszok nem mennek Chicagóba, a viszony elhidegülésének kezdetét jelentheti, de egyben egyfajta szünetet is jelenthet, amelyet gondolkodásra használhatnak fel. A be nem csapott ajtó és a fennmaradó lehetőségek ablaka – amely bár nem nagyon tág – szerintem azt a maximumot jelenheti, amelyre számíthatunk az USA-val és a NATO-val ápolt viszonyban.”

Dmitrij Medvegyev elnök – Barack Obamával találkozva Szöulban, a március 26-án megnyílt nukleáris biztonsági csúcstalálkozón – kijelentette, hogy a két vezető egyetértett abban, hogy az időt még nem szalasztották el és a rakétavédelmi párbeszédet lehet még folytatni. Ugyanakkor a felek megmaradnak korábbi álláspontjukon – hangsúlyozta Medvegyev. Ez pedig azt jelenti, hogy Moszkva nem elégszik meg a tárgyalások kedvéért folytatott tárgyalásokkal.

Forrás: ruvr.ru

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Szereljétek le az atomot: gyarmat lesztek…

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 703 130 megtekintés

Videó: 48 916 047 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7025126

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh