Baranyában – sőt, Polics József komlói polgármester, országgyűlési képviselő szerint az egész országban – Komló kapta a legnagyobb támogatást az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben levő településeknek kiírt pályázat (ÖNHIKI) második fordulójában.

Az elnyert összegnek már megvan a helye, hiszen a város működési hiánya 400 millió forintra rúg, és a teljes adóssága meghaladja a 3 milliárd forintot. Polics József lapunk kérdésére elmondta, Komló az egyik legrosszabb helyzetben levő város az országban, eddig azonban az önkormányzatnak nem volt lehetősége pályázni az ÖNHIKI-re. A nyáron beadott és elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően viszont – amelyet maga a polgármester terjesztett elő – most már jó eséllyel pályázhatott a város.

– Nagyon örülök, hogy megítélték számunkra ezt a 115 milliót, de még nem vagyok elégedett – hangsúlyozta a polgármester. – A pénzintézet, amelynél 700 millió forintos folyószámlahitelünk van, 100 millió forintot zárolt, így a most kapott támogatás már el is megy ennek feloldására. Éppen emiatt a harmadik fordulóra is beadjuk a pályázatot, továbbra is 400 millió forintot meghaladó igénnyel – tette hozzá.

A megyében Komló mellett további 111 település kapott viszsza nem térítendő támogatást a második fordulóban, a legkisebb összeg 300 ezer forint volt: Drávaiványi, Drávapalkonya és Drávapiski is ennyivel gazdagodott. A városok közül Harkány 15, Mágocs 8, Sásd 5, Sellye 2, Siklós 35, Szentlőrinc 25, Szigetvár pedig 60 millió forintot nyert.

Forrás: bama.hu

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó